A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 534 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel 43 698,34 ponton zárt pénteken – írja az MTI. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A kedvező nemzetközi hangulatban a budapesti tőzsde is erősödni tudott. A vezető részvények héten közzétett gyorsjelentéseiből már minden kiderült, jó hírek érkeztek. Az OTP 10 ezer forint felett zárta a hetet, ami nagyon kedvező – mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2622 forintra csökkent, 672,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 345 forinttal, 3,57 százalékkal 10 005 forintra erősödött, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,5 forinttal, 2,04 százalékkal 324,50 forintra nőtt, forgalma 125,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,48 százalékkal 8310 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3668,02 ponton zárt pénteken, ez 9,11 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának