A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével stagnáltak az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kifejtette, hogy vállalati hírek nem befolyásolták a szerdai kereskedést, főképp az OTP gyengülése befolyásolta a tőzsdeindex alakulását. Szemán Péter elmondása szerint a banki részvények annak ellenére vesztettek az értékükből, hogy az egyik nagy hitelminősítő megerősítette a kibocsátó besorolását.

  • Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2920 forintra csökkent, 843,4 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 105 forinttal, 0,63 százalékkal 16 600 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 890 forinton maradt, forgalma 379,8 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,38 százalékkal 9265 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6105,32 ponton zárt szerdán, ez 66,65 pontos, 1,1 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Európa erősödött

A vezető nyugat-európai tőzsdék erősödéssel zárták a kereskedést a szerdán. 

  • A londoni FTSE-100 mutató 0,01 százalék,
  • a frankfurti DAX-index 0,49 százalék,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalék

pluszban fejezte be a napot. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,37 százalékkal nőtt.

Az európai tőzsdezáráskor New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,65 százalék, az S&P 500-as index 0,36 százalék, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,13 százalék nyereséget jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 39 centtel (0,46 százalékkal) 85,24 dollárra csökkent.

Az arany ára unciánként 0,62 százalékkal (13,60 dollárral) 2190,80 dollárra emelkedett.

Az európai gázár emelkedett. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésében 1 megawattóra 27,64 eurón zárt, ami 1,87 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 33,36 eurón, egy éve 49,82 eurón, két éve 50,43 eurón zárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!