A részvénypiac forgalma 28 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP erősödött az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a magyar részvénypiac enyhén alulteljesítő volt, főként a Mol és a Richter árfolyamcsökkenése miatt, mindkét részvény negatív korrekciós mozgásban van napok óta. Bizonytalanságot okoz a befektetők körében a brexittárgyalások hétvégi határideje, ugyanakkor az elemző szerint nem lenne meglepő, ha nem sikerülne megegyezni és újabb határidőt tűznének ki. Az európai részvénypiacokon ez korrekciós hullámot okozott a pénteki kereskedésben - tette hozzá.

Az elemző kiemelte, hogy a vezető részvények közül az OTP-nél nem volt érezhető a bizonytalanság, a papír viszonylag jól szerepelt, a Magyar Telekom pedig fontos támasznál, 370 forintnál van, azt tartja.

A Mol 52 forinttal, 2,39 százalékkal 2120 forintra csökkent, 11,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 540 forintra erősödött, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,94 százalékkal 370,50 forintra esett, forgalma 272 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 155 forinttal, 2,07 százalékkal 7315 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3530,03 ponton zárt pénteken, ez 13,28 pontos, 0,37 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!