A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, a negatív nyitás után napközben alapvetően jó befektetői hangulat uralkodott pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, viszont a zárás előtt profitrealizálási hullám indult.

A Richter pénteken folytatta saját részvényeinek vásárlását, ez is támogatta az árfolyam emelkedését, napközben a gyógyszergyári papír 8425 forint történelmi csúcsot tudott elérni.

A Mol 26 forinttal, 1,16 százalékkal 2220 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 500 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,88 százalékkal 393,50 forintra gyengült, forgalma 209,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,40 százalékkal 8325 forintra erősödött, a részvények forgalma 5,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3692,35 ponton zárt pénteken, ez 11,12 pontos, 0,30 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!