A Mol 13 forinttal, 0,65 százalékkal 2012 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 790 forintra csökkent, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,5 forinttal, 2,05 százalékkal 373 forintra nőtt, forgalma 112,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,65 százalékkal 7020 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3377,82 ponton zárt hétfőn, ez 21,17 pontos, 0,63 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A BÉT alulteljesítő volt az európai és tengerentúli tőzsdékhez képest is, bár minimális pluszban fejezte a kereskedést hétfőn a BUX-index. A reggeli nyitás kedvezőbb képet mutatott, de a lendület a nap végére elfogyott. A vezető részvények közül az OTP alulteljesített, a Magyar Telekom pedig felül, emellett pluszban zárt a Mol és a Richter is, azonban jelentősebb hírek egyik cégről sem érkeztek a nap folyamán. A Molt vélhetően az olajár növekedése segítette - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!