Úgy tűnik, hogy ha középtávon is, de december végén láttuk a részvénypiac mélypontját - nyilatkozta Larry Fink, a kezelt vagyon alapján a világ legnagyobbjának számító vagyonkezelő cége, a BlackRock vezérigazgatója a CNBC-nek. Szerinte a tőzsdék szempontjából most három esemény körüli fejleményekre kell fokozottan figyelni, a geopolitikai kockázatokra, a kereskedelmi háborúra és az amerikai kormányzati leállásra.
Az utóbbi időben napvilágot látott kedvezőtlen adatok egyelőre csak arra utalnak, hogy a globális gazdaság növekedése lassul a jövőben, azonban még nem jeleznek recessziót - véli a szakember. Ugyanakkor szerinte nagyon is helyénvaló, hogy a Fed döntéshozói a kamatemelések lehetséges szüneteltetéséről beszélnek. Jerome Powell jegybanelnök idén már azt mondta, hogy a Fed türelmes lesz a további kamatemelésekkel kapcsolatban, mivel egyelőre csak enyhe inflációs nyomás tapasztalható az amerikai gazdaságban.
Kapcsolódó
A Fed elnök beszéde segített a részvényárfolyamoknak abban, hogy magukhoz térjenek a múlt év végi sokk után. A december végéig tartó eladási hullámban az S&P 500-as index értéke több, mint 20 százalékkal esett korábbi, szeptember végi csúcsához képest. Ezzel az áresés mértéke átlépte azt a határt, amit medvepiacnak szokás nevezni.
Fink elmondása szerint érzékelhető volt cégüknél is, hogy a befektetők januárban visszatértek a piacokra és ismét elkezdtek kockázatot vállalni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val