Sosem volt még olyan gyenge a forint, mint most. A magyar valuta az euróval szemben ledöntötte a korábbi támaszokat, ezek 330,58-nál és 330,76-nál voltak az Equilor elemzése szerint.
Az új történelmi mélypont 331,13 EUR/HUF volt csütörtökön délután három előtt néhány perccel, később tovább gyengült 331,85-ig.
Kapcsolódó
A dollár ára 298,9 forintig emelkedett a nap folyamán, ez is 2017 decembere óta nem látott mélypont.
Egyelőre nem látszik olyan tényező, ami megállítaná a forint esését - mondja Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője. A többi régiós deviza is gyengült az elmúlt napokban tőkekivonás miatt. A szakember szerint a gyengülés egyik oka az lehet, hogy az Európai Központi Bank (ECB) a várakozások szerint újraindítja a mennyiségi lazító programját, értékpapírokat fog vásárolni a fejlett piacokon, emiatt a fejlett állampapírokba csoportosítják át az intézmények a befektetéseiket.
Az euróval szemben 335 forintig emelkedhet a keresztárfolyam, de két-három héten belül akár 340 forintig is drágulhat az euró. Sok múlik azon, hogy a jegybank beavatkozik-e a folyamatba, de mivel nem országspecifikus a gyengülés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) beavatkozásának nem biztos, hogy van értelme.
A fejlődő piaci devizák gyengülnek a dollárral szemben, a forint mozgása is ebbe a trendbe illeszkedik - mondja Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő kötvényportfólió-menedzsere. A folyamathoz hozzájárul, hogy az MNB monetáris politikája ultra-laza, a rövid, és egyre inkább a hosszabb lejáratú hozamok is nagyon alacsonyak. Az infláció májusban megközelítette a 4 százalékot, ekkor arra számítottak a befektetők, hogy lesz valamiféle szigorítás, azóta viszont az áremelkedés üteme csökkent, az eurozóna gazdasága is lassul, emiatt továbbra is fennmaradhat a laza monetáris politika.
Megjelent ma egy jegybanki nyilatkozat is, mely szerint nincs árfolyamcéljuk, ami felhívó lehet keringőre a forint gyengülésére játszó spekulánsok számára - mondja Kiss Péter. Korábban hasonlóan gyenge euró-forint árfolyam szinteknél verbálisan beavatkozott a jegybank, hogy kordában tartsák a forintgyengülést, azonban a mai nyilatkozat ezzel éppen ellentétes hatású volt. Az is gyengítheti a magyar fizetőeszközt, hogy a forint erősödésére játszó pozíciók veszteség korlátozó megbízásai (stop-loss) aktiválódtak ezeken a szinteken, emellett több nagy befektető is forintgyengülésre játszhat a laza jegybanki politika és a kereskedelmi mérleg többletének eltűnése miatt. Kiss Péter arra számít, 335-340 forint körüli keresztárfolyamnál lehet az első olyan komolyabb szint, amelynél megállhat a további gyengülés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Ismét reneszánszát éli a sörözés, de nem a kocsmákban

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban
