A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 384,47 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel, 35 373,59 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest - összesített az MTI.
Nem volt túl jó napjuk a tőzsdéknek, Európában is mínuszokat lehetett látni. A múlt heti törökországi bizonytalanság után most főleg az olasz belpolitikai helyzet miatt teljesítenek gyengén a tőzsdék - mondta Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője az M1-en. Kérdés, hogy kedden, amikor kinyit a londoni és az amerikai piac is, változik-e a helyzet. A magyar piacon az OTP és a Mol húzta vissza a BUX-ot, a Magyar Telekom és a Richter kis pluszokat tudott felmutatni, de egyikük esetében sem volt nagy elmozdulás - mondta a vezető elemző.
Kapcsolódó
A Mol 44 forinttal, 1,68 százalékkal 2580 forintra gyengült, 664,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 185 forinttal, 1,85 százalékkal 9815 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,72 százalékkal 420 forintra erősödött, forgalma 183,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,28 százalékkal 5340 forintra nőtt, forgalmuk 382,8 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4099,51 ponton zárt hétfőn, ez 1,74 pontos, 0,04 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. (Ez még csak a kezdet, a helyzet tovább romolhat - ezt a cikket olvasta már?)
Gyengüléssel zártak a nyugat-európai piacok
A vezető európai tőzsdemutatók mínuszban fejezték be a napot hétfőn, amikor bankszünet miatt zárva volt a londoni börze - írta az MTI.
A frankfurti DAX-30 mutató 0,58 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,61 százalékkal gyengült a pénteki záróértékéhez képest.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 indexe 0,83 százalék csökkenéssel, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe pedig 0,22 százalék mínuszban zárt.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,14 dollár (1,49 százalék) csökkenéssel, 75,33 dolláron állt.
Hétfőn nem volt kereskedés a New York-i értéktőzsdén nemzeti ünnep miatt.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismét meglepi a világot Venezuela
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
