Profit warningot tett szerda délután közzé a Lufhtansa, melynek eredményeként csütörtök délelőtt 8 százalék körüli mértékben zuhant részvényeinek árfolyama a frankfurti tőzsdén. A német légitársaság közlése szerint idei, adózás, kamatfizetés és amortizáció előtti eredménye alacsonyabb lehet a tavalyinál, holott korábban növekedést vártak (pénzügyi évét a második negyedévben zárja a cég).
Az ok a cég szerint az, hogy Európában jelentősen csökkent az előfoglalások száma a terrorfenyegetettség következtében, de nőtt a régiót övező gazdasági és politikai bizonytalanság is.
A Lufhtansa nem az első olyan európai légitársaság, amely a Brexit-szavazást és a közelmúlt terrorista támadásait követően profitjának visszaesésére figyelmeztet. Már több cég, többek között a British Airways tulajdonosa, az IAG és az Easyjet is tett hasonló bejelentéseket - emlékeztet a Reuters.
A Lufthansa már közzé is tette az idei első féléves előzetes számait. E szerint árbevétele a tavalyi 15,4 milliárd euróról 15 milliárd euróra csökkent. Eközben viszont üzemi profitja 529 millió euróra emelkedett 468 millió euróról. A cég 5,4 százalékra csökkentette járatai számának növekedésére vonatkozó előrejelzését a korábbi 6 százalékról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet