A Magyar Nemzeti Bank múlt héten új erőt tudott adni a forintnak, amikor több intézkedést jelentettek be, amelyekkel kezelhető a 20 százalék feletti infláció. Ennek hatására az elmúlt napokban a forint is lendületet vett, azonban ha nem is gyors ütemben, de kedden újra gyengült az árfolyam. A leginkább meghatározó az elhúzódó politikai vita lehet, miszerint az Európai Bizottság még nem tudott kidolgozni egy hatékony stratégiát a gázárak kezelésére, szabályozására. Emellé jött, hogy az olajárak egyelőre nem lőttek ki, maradtak a háború előtti szintek közelében, a dollár pedig enyhén gyengült.
Az energiapiacok ilyen volatilitása az elmúlt időszakban a magyar ellátás biztosítottsága mellett is gyengítette a forintot.
A forint így az eurótól 0,35 százalékkal maradt le hétfő este 19:30-ig a Stooq.com adatai szerint. Az euróárfolyam így 413,5 körül járt, miközben napközben 414 fölé is benézett a kurzus. A napon belüli, hajnali legjobb pillanatában 1 euróért csak 409,955 forintot kellett fizetni.
Maga az euró 0,2 százalékkal zárkózott estig a dollárhoz. A zöldhasúval szemben viszont így is gyengült a forint: 0,17 százalékos esés után 419,38-ig szökött fel a váltás. A dollárral szemben hektikusabb napja volt a forintnak, 416,1-421,3 között mozgott az árfolyam.
A 421,34-en állt este 0,23 százalékos gyengülés után a forint a svájci frankkal szemben. Itt is 4 forintos sávban, 418,47-448,571 között mozgott a kurzus.
A régiós valuták közül a cseh koronával 0,4, a lengyel zlotyval 0,45 százalék felett gyengült, a román lejre viszont 0,04 százalékkal zárkózott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég