A részvénypiac forgalma 31,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Budapesti Értéktőzsdén kedvezően alakult nap, a forgalom átlag feletti volt, a magyar tőzsde felülteljesített a nemzetközi társaihoz képest.
A BUX emelkedése elsősorban az OTP-nek és a Richternek köszönhető. A legnagyobb forgalom az OTP részvényeiben volt, meghaladta a 16 milliárd forintot.
Emögött az húzódhat meg, hogy sorra jelennek meg OTP-vel kapcsolatos nemzetközi elemzések, az új célárak, ezek jellemzően pozitívak. Például Societe Generale csütörtökön adta ki az OTP részvényeire a 18 250 forint új célárat. A Richter árfolyamára és forgalmára kedvezően hatott az a hír, hogy amerikai partnervállalata, az AbbVie felvásárolja az ImmunoGen vállalatot 10 milliárd dollárért.
- A Mol árfolyama nem változott, 2780 forint marad, 7,0 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 165 forinttal, 1,15 százalékkal 14 515 forintra nőtt, forgalmuk 16,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 13,0 forinttal, 2,16 százalékkal 590 forintra csökkent, forgalma 665,4 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,44 százalékkal 8800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5129,94 ponton zárt csütörtökön, ez 36,21 pontos, 0,71 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Megerősítette az amerikai bíróság: Horvátországnak 200 millió dollárt kell fizetnie a Molnak

Anyák szja-mentessége: a kormány adott ajándékot meg nem is
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban
Így gyászol a Vatikán – képgaléria

Ezeknek a szakmáknak harangoztak: mi már tudjuk, kikre lesz szükség

Eldőlt, mikor és hol helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát

Radikális reform jön a közétkeztetésben: kitiltják az iskolákból ezeket az élelmiszereket
