A társaság a BÉT honlapján szerdán közzétett rendkívüli tájékoztatásban kiemelte többek között a minimális közkézhányad követelményének teljesülését, valamint azt, hogy a cég nem áll csődeljárás, illetve felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, és nincs tartozása a BÉT-nek.
A társaság vállalta, hogy az átsorolás napjától eleget tesz a jogszabályok és tőzsdei szabályok által előírt tájékoztatási kötelezettségeknek.
A Wallis Csoport az Altera Nyrt. átalakításával lépett a tőzsdére, a kibocsátó neve február 1-jei hatállyal változott át AutoWallisra. A vállalat tulajdonába került Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Duna, a Wallis Motor Pest és a Wallis Autókölcsönző együttes árbevétele 2017-ben meghaladta a 66 milliárd forintot, így a cég a BÉT hetedik legnagyobb árbevételű vállalata lett.
A Wallis Csoport elnöke februárban kijelentette, hogy a társaság elkötelezett a tőzsdei fejlesztése mellett. Székely Gábor befektetési igazgató hozzátette, hogy az AutoWallis a BUX-indexet meghatározó kibocsátók közé szeretne kerülni - mondta el Veres Tibor, az nyrt. fő tulajdonosa.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Ismét magánszemélyeknek oszt pénzt a kormány, nyugdíjasok és diákok is pályázhatnak

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon

Több uniós, kevesebb ázsiai: átrendeződött a bevándorlók köre Magyarországon

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni
