Jelentős erősödés indult a forint piacán Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök lényegében lefixált találkozójának a hírére. A felek napokon belül tárgyalóasztalhoz ülhetnek, a helyszín is megvan, csak még nem nyilvános.
A hírre komoly tétek mozdultak meg a pénz- és tőkepiacokon. Egy euróért már csak 396,5 forintot kérnek, legutóbb ilyen jól július végén álltunk, de onnan gyors visszapattanás következett.
A részvénypiaci reakciók még látványosabbak. Az OTP-papírokat eszméletlen forgalommal veszik a befektetők, a kereskedés volumene fél 2 előtt már meghaladta a 12 milliárd forintot, az árfolyam 3,4 százalékkal lőtt ki, délelőtt pedig majdnem elérte a 30 ezer forintos szintet.
Egy lehetséges tűzszünet további komoly vételi erőt hozhat a bankpapír piacára. Persze a hétfőn publikált gyorsjelentés (330 milliárd forint negyedéves profittal) is hajtja a bankrészvényt, amire csütörtökön két céláremelés is érkezett.
A Morgan Stanley és az Autonomous Research is javította az OTP-re adott 12 havi célárát, az előbbi 32 400 forintról 32 600 forintra, az utóbbi 34 267 forintról 35 132 forintra emelt. Az ajánlások továbbra is felülsúlyozáson, illetve felülteljesítésen maradtak.
Az OTP szárnyalásával a BUX is lendületesen, 2,2 százalékkal kapaszkodik fölfelé. A Magyar Telekom részvények 3,5 százalékkal drágultak, itt a magyarázat az, hogy a menedzsment 200 milliárd forintra módosította éves profitvárakozását, amely alapján az eddiginél magasabb osztalékra lehet spekulálni. A Richter-Mol páros távolról, kisebb pluszban követi az eseményeket.
Az európai tőzsdék is prímán menetelnek, a DAX 1,7 százalékkal lőtt ki, a francia CAC-40 pedig 1,2 százalékkal. Az amerikai indexek 0,7-0,8 százalék pluszban nyithatnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek