Fekete Péter kiemelkedőnek nevezte a két társaság tavalyi 27 milliárd forintos összesített eredményét, és nem zárta ki, hogy további akvizíciókkal a tervezettnél is jobb adatok érhetők el - írta az MTI.
A befektetők az IFRS szerint konszolidált saját tőke mellett elsősorban az árbevételt és az eredménytermelő képességet veszik figyelembe. Várakozása szerint a nemzetközi befektetői piacra ősszel léphetnek ki, így az első tranzakciókra az idei második félévben kerülhet sor. Ezt megelőzően, az Opus és a Konzum egyesülését követően a vállalat növekedési stratégiáját várhatóan újabb külföldi befektetőknek mutatják be.
A Konzum Nyrt. és Opus Global Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölte, hogy április 8-ra hívják össze a két társaság fúziójának részleteiről döntő rendkívüli közgyűlést.
Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a Konzum és az Opus Global részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg. A cserearány megállapításakor a társaságok a 2018. december 31-i fordulónapra számított IFRS szerinti konszolidált saját tőkéjét vették alapul, mely tisztítás nélkül a Konzum Nyrt.-nél meghaladta a 73,8 milliárd, az Opus Global Nyrt. esetében pedig a 280,4 milliárd forintot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismét meglepi a világot Venezuela
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél