A Mol papírokért 3,6 milliárdos forgalom mellett 3 százalékkal többet, 16 440 forintot adtak a nap végén.
Az OTP-részvények árfolyama 2,48 százalékos emelkedés eredményeként 6900 forintra nőtt, összesen 6,9 milliárd forint értékben kereskedtek a bankpapírokkal.
A Magyar Telekom részvényeinek kurzusa 2,49 százalékkal 452 forintra emelkedett 1,1 milliárd forintos forgalom közepette.
A Richter papírok a nap végén 1,24 százalékos drágulást követően 5490 forinton zártak, összesen 3,6 milliárd forintnyi részvény fordult meg a parketten.
Wéber Tamás, az MKB portfóliókezelője az M1-en elmondta: világszerte optimista volt a hangulat, mivel a befektetőket fűtötte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnök, Janet Yellen beszéde, amelyből azt szűrték le, hogy nem várható kamatemelés rövid távon.
Európában 1,5-2 százalékos pluszokat, az Egyesült Államokban pedig 1 százalékos emelkedést lehet látni, miközben a BUX több mint 2 százalékos növekedéssel zárta a kereskedést, ezzel felülteljesítő volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják