A brit Munka- és Nyugdíjügyi Minisztérium figyelmeztetése szerint a másik uniós tagállamban nyugdíjba vonuló brit nyugdíjra jogosultaknak egy megállapodás nélküli brexit esetén csak a kilépést követő három évig lesznek képesek biztosítani az előírt éves nyugdíjemelést. A Financial Times tudósítása szerint a brit állami nyugdíjakat évente legalább két és fél százalékkal, vagy ha ennél nagyobb, akkor az inflációval, vagy az átlagkeresetek növekedésének megfelelő ütemben ütemben kell emelni.

A veszély nem csak a jelenlegi nyugdíjasokat érinti, de azokat is, akik a jövőben szeretnének valamely uniós tagállamban nyugdíjba vonulni és brit állami nyugdíjra jogosultak. Az emelést ők eddig automatikusan megkapták köszönhetően annak, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagállama. A brexittel azonban ezek a nyugdíjasok is arra sorsra juthatnak, mint Ausztráliában, Kanadában vagy Új-Zélandon nyugdíjba vonult társaik, akik juttatásait korábban szintén lefagyasztották, azaz nem részesülnek az automatikus emelésből.

Jelenleg mintegy 500 ezer brit nyugdíjas él az ilyen "lefagyott" ország valamelyikében, ezen országok egy nagyobb része a korábbi brit nemzetközösség része volt. Az ő nyugdíjuk megegyezik azzal az összeggel, amit akkor kaptak, amikor elhagyták Nagy-Britanniát - írja a brit pénzügyi lap. Tavaly ősszel egy 93 éves aktivista utazott Kanadából Londonba, s egy 200 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be a Downing Streeten. Ebben kérelmezték, hogy állítsák vissza a külföldön élők nyugdíjának indexálását. Anne Puckridge 2001-ben, 76 éves korában vonult nyugdíjba és költözött lányához Kanadába. Nyugdíjba vonulásakor nyugdíja heti 72,5 font volt, s annyi is maradt, míg Nagy-Britanniában heti 125,95 fontra emelkedett volna. Számításai szerint 17 év alatt 23 ezer fonttal kapott így kevesebbet.

Ha az ország "kizuhan", garancia már semmire sem lehet

A minisztérium számításai szerint évente 500 millió font többletkiadást jelentene, ha ezeket a nyugdíjakat is indexálni kezdenék. Amber Rudd, munka- és nyugdíjügyi miniszter az EU-ban nyugállományba vonuló brit állampolgárok jogainak visszavonását nyereségként mutatta be. Teljes mértékben fel fogunk készülni a brexitre és olyan módon lépünk ki, hogy megvédjük állampolgáraink értékeit itthon és az Európai Unió tagállamaiban egyaránt - mondta. Hozzátette, a kormány a megegyezés nélküli brexitet követő három évet felhasználhatja arra, hogy megegyezzenek az Uniós tagállamokkal a nyugdíjak emelésének biztosításáról.

Ugyanakkor Steve Webb, a legnagyobb brit nyugdíjbiztosító, a Royal London igazgatója, korábbi nyugdíjügyi miniszter másképp látja a helyzetet. Szerinte ezeket a nyugdíjasokat komolyan fenyegeti annak a veszélye, hogy a jövőben ki lesznek zárva a nyugdíjemelésekből. Szerinte az, hogy a minisztérium bejelentése szerint az automatikus emeléseket csak egy bizonyos ideig tudják garantálni, komolyan kell aggassza a másik Uniós tagállamban élő brit nyugdíjasokat. Úgy véli, ha Nagy-Britannia kedvezőtlen feltételek mellett lép ki, semmi sem garantálja, hogy később meg tud majd egyezni más feltételekben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!