A részvénypiac forgalma 8,015 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen mozgott az előző napi záráshoz képest.
A magyar piac nem követte az európai tőzsdék mozgását. A BUX gyengült, míg az európai tőzsdéken az árfolyamok emelkedtek - mondta Andorkó László, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1-en.
Kapcsolódó
Mario Draghi, az ECB elnöke csütörtökön a bank igazgatóságának kamatdöntő ülése után tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakat követően az euró tovább erősödött, amit a forint is követett.
A Mol 175 forinttal, 0,74 százalékkal 23 800 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,34 százalékkal 10 310 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 486 forintot ért, forgalma 224,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 7 forinttal, 0,11 százalékkal 6601 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2903,37 ponton zárt csütörtökön, ez 0,38 pontos, 0,01 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?