Meglepő fejleményeket várnak a világ tőkepiacain a Saxobank elemzői - derül ki a dán befektetési bank szakértőinek negyedéves stratégiájából. Steen Jakobsen, vezető közgazdász szerint a negyedik negyedév, sőt, talán a jövő év legjobban teljesítő régiója a feltörekvő piacok lehetnek. Nem csak azért, mert az elmúlt időszakban masszívan lemaradók voltak, hanem azért is, mert már olyan alacsony szintre süllyedtek az árak, hogy egyszerűen minden piszok olcsó lett - derül ki összefoglalójukból.
Olyan részvénypiacokon, mint a szingapúri, vagy a dél koreai a részvények átlagos árfolyam/nyereség hányadosa már csak 12,1, illetve 10,9, miközben az európai tőzsdéken ez az érték 15 körül van. Ugyanakkor Jakobsen szerint ezt az olcsóságot - bár érdemes lehet kötvényeket és részvényeket is vásárolni - nem feltétlenül értékpapírokon keresztül érdemes megjátszani, hanem inkább az adott országok devizáin keresztül. Ennek egyszerű oka van, a történelem azt mutatja, hogy a nagy nyereséget a feltörekvő piacokon a befektetők nem feltétlenül a részvények és kötvények megvásárlásával tudták elérni, hanem ezek 80 százaléka jellemzően az adott ország devizája felértékelődésének volt köszönhető.
Kapcsolódó
Jakobsen elismeri, hogy a feltörekvő piacok jelenleg a "tökéletes vihar" közepén vannak, az okok ismertek, s erre még rátesz egy lapáttal a Fed várható kamatemelésével kapcsolatos bizonytalanság. Azonban Jakobsen szerint azzal, hogy a Fed szeptemberben elhalasztotta a kamatemelést, lehet, hogy számára ez a lehetőség végképp bezárult. Óvatosabb feltételezésével arra utal, hogy immár 2015-ben egyáltalán nem fog a Fed kamatot emelni, s sőt, szerinte a piac egyre inkább azt árazza, hogy a következő lépés inkább a csökkentés lehet.
Ennek elég komoly következményei lehetnek, elsősorban a befektetők által mostanában leginkább kedvelt, dollár vételi pozíciókra. Ezt erősen próbára teheti ez a fejlemény, s nem kizárt, hogy a dollár gyengülni kezd. Ugyanakkor ez jótékony hatással lehetne a világgazdaság egészére is, a problémák egy jó része viszonylag könnyen enyhülhetne a gyengébb dollárral. A gyengébb dollárral sok feltörekvő ország adósságterhei csökkennének, felszabadulhatnának a nyomás alól az árupiaci eszközök, ezzel az olajtermelők, s segítene Kínának is.
A legkomolyabb probléma ezzel a forgatókönyvvel az, hogy az európai és az amerikai gazdaság gyengélkedése olyan mértéket ölt, hogy mindkettő recesszióba fordul.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt