A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,11 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,13 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,08 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
A nyitás előtt megállt a határidős indexek csökkenése, miután a heti munkanélküliségi jelentés adatai a vártnál jobbak voltak. Két egymást követő hét emelkedése után az augusztus 1-jével végzett héten ismét csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, mégpedig 1 millió 186 ezerre, ami március közepe óta a legkisebb érték. A befektetők figyelmét azonban már a sokkal átfogóbb júliusi foglalkoztatási jelentés köti le, ezt pénteken teszi közzé a munkaügyi minisztérium.
A nagy nyugat-európai tőzsdéken borúlátó a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,52 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,39 százalékos, a párizsi CAC-40 0,94 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,71 százalékos mínuszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1845 dollárt adtak, 0,18 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,09 százalékkal gyengült a dollár, 105,47 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,04 százalékos pluszban, 45,64 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,85 százalékos nyereségben, 42,55 dolláron forgott fél négykor.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,94 százalékkal, 2058,48 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 1,07 százalékkal, 2071,40 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
Szerdán emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,39 százalékkal 27 201,52 pontra, az S&P 500-as index 0,64 százalékkal 3327,77 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,52 százalékkal 10 998,40 pontra kúszott fel - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt