A 21 milliós fedezet mellett 11 millió forintos EBITDA-t termeltek a geotermikus érdekeltségek (tavaly ezen a soron még 88 milliós veszteség szerepelt). A pénzügyi sor 18 milliós mínuszt mutatott, ám ezúttal a Synergon-pakett a részvény árfolyamának emelkedése miatt 60 milliós pluszt jelentett.
A PannErgy így végül 99 milliós nettó veszteséget szenvedett el az első negyedévben. Igaz, ez az eredmény még így is érezhető javulás a tavalyi negatív 146 milliós időszaki eredményhez képest. Az árbevételen belül a gyorsjelentés szerint 135 millió forintot képviselt az ingatlanokhoz és egyéb eszközökhöz kapcsolódó bevétel, 26 millió forintot a Szentlőrinci értékesítés és 15 millió forintot a Berekfürdői működés.
A Gödöllői projekt esetében nyár elejére lehet meg a fúrási engedély, így jelentős csúszással az év harmadik negyedében kezdődhet meg a fúrás.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat