Az osztalék kifizetésének első napja május 23., a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja május 12.
A közgyűlésen a részvényesek 64,87 százaléka jelent meg - írja az MTI.
A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált éves jelentést a közgyűlés 1175,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 57,2 milliárd forint adózott eredménnyel hagyta jóvá. A csoport konszolidált árbevétele tavaly 602,6 milliárd forint volt a 2015. évi 656,3 milliárd forint után.
Christopher Mattheisen, a társaság vezérigazgatója az igazgatóság jelentését ismertetve kifejtette: az előző évekhez hasonlóan folytatódott a kiskereskedelmi bevételek szerkezetének átalakulása, a mobil- és vezetékes hangbevételek tovább csökkentek, amit ellensúlyozott az adat- és a televíziós szolgáltatásokból, valamint a készülékértékesítésből származó bevételek jelentős emelkedése. A csoport éves árbevételének 8,2 százalékos csökkenését elsősorban az energiapiacról való kilépéssel, valamint a rendszerintegrációs és információtechnológiai tevékenységekből származó alacsonyabb bevételekkel magyarázta a vezérigazgató. A vezérigazgató pozitívan értékelte a magyar gazdasági környezetet, amelynek helyreállításával folyamatosan növekszik a belföldi kereslet, a kormányzati intézkedések pedig kedvezően hatnak a lakossági fogyasztásra. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az uniós támogatási ciklusok miatt a beruházások szintje erősen ingadozik.
Az idei célkitűzéseket ismertetve Christopher Mattheisen megismételte a már korábban nyilvánosságra hozott terveket, amelyek szerint a Telekom csökkenő, legfeljebb 560 milliárd forint árbevételre és 182 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít. Beruházásokra az előző évi 105 milliárd forintnál kevesebbet, mintegy 85 milliárd forintot szán a vállalat az idén. A vezérigazgató jelezte azt is, hogy a nettó eladósodottsági rátát - amelyen a társaság osztalékpolitikája alapul - továbbra is 30-40 százalék közötti szinten kívánja tartani a Telekom.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják