Ez egy nagyon nehéz piac lett: nemcsak a forint-, hanem a devizapiacok is, különösen az euróé. Ha lesz is kibocsátás, akkor az kizárólag a lehető legjobb piaci körülmények között lesz esedékes, márpedig napról napra változnak a piaci szelek - fogalmazott Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatója a VG.hu-nak adott interjúban.

A héten bejelentettünk két új állampapír-sorozatot. A régi Prémium Magyar Állampapír (PMÁP), az inflációkövető esetében csak az első kamatperiódusnál van változtatás. Az új papír, a Bónusz Magyar Állampapír, amely a három hónapos diszkont kincstárjegyhez kötött kamatozású, efölött egy százalék prémiumot fizet, és az érdekessége, hogy hosszú idő után először nem évente, hanem háromhavonta történik a kamatfizetés. Ha valaki vesz egy Bónuszt abból a sorozatból, ami ma indult el, akkor már az idén december végén fog kamatot kapni. Ezek a papírok pénzben fizetnek kamatot, nem papírban, mint a MÁP+ - mondta az adósságkezelő első embere.

Jövő januártól értékesítési korlát lesz ennél a két papírnál. Várhatóan ez a két papír lesz a legnépszerűbb. A jövőben egy forgalmazó egy ügyfélnek egy állampapírsorozatból maximum 250 millió forint névértéket adhat el. Ezzel az a célunk, hogy minél több befektetőnk legyen, minél több ember takarítson meg. Van egy olyan ügyfélszegmens, az úgynevezett privátbanki, ahol az ügyfelek nagyon tudatosan megvásárolták annak idején akár a MÁP+t, majd visszaadták, amikor fölmentek a hozamok, és vagy dkj-t vettek belőle, vagy PMÁP-ot, vagy adott esetben elvitték a pénzt. Azt gondoljuk, már nem szükséges, hogy a privátbanki ügyfélkör részére adjunk egy kvázi árfolyamgaranciát arra, amelyen bármikor ki tud szállni akármekkora mennyiségben - fogalmazott Kurali Zoltán a portálnak.

Ez a korlátozás 2023. január 1-jétől lép életbe, a forgalmazók a technológiai megoldást, a korlát ellenőrzésére, addigra tudják biztosítani. Addig természetesen mindenki vásárol, amennyit akar.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!