A kínai hivatalos beszerzési menedzser-index, mely főként a nagyobb állami tulajdonú társaságokra fókuszál januárban 50,5 lett, felülmúlva ezzel a 49,5-ös elemzői várakozást. Emellett a HSBC tegnap közzétett hasonló tartalmú, de a magánszektorbeli kis- és közepes vállalatokra fókuszáló indikátora stagnálást mutat. Az elemzők a két adat tükrében arra következtetnek, hogy a a feldolgozóipar teljesítménye nem változott lényegesen, ami a gazdasági növekedés lassulására utalhat. HSBC szerint ugyancsak a kibocsátás lassulását mutatja, hogy a vállalatok csökkentik készleteiket valamint alkalmazottaik számát is. A tőzsde emelkedésnek indult a a kormány által közzétett beszerzési menedzser-index hatására, de ledolgozta a kezdeti pluszokat a HSBC mutatójának közzétételét követően. A Shanghai Composite index 1 százalék fölötti csökkenésével a régió leggyengébb teljesítője lett.
Japánban több fontos blue chip is a vártnál rosszabb eredményszámokat jelentett, ennek ellenére a Nikkei mérsékelt emelkedést tudhat maga mögött.
A többi ázsiai börze vegyes képet mutat, a tajavani és hongkongi tőzsde mérsékelten emelkedett, az ausztrál piac pedig csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál