Az ázsiai részvényindexek közül a japán Nikkei 225 lényegében stagnált, és a többiek is mindössze kisebb lecsorgásokat mutattak. Makrogazdasági adat hiányában a kereskedés is nyugodt volt, egyedül a kínai piac tudott érdemben emelkedni. Ebben a monetáris kondíciók továbbbi lazításának reménye is közrejátszhatott.
Az autógyártók kisebb csökkenést mutattak Japánban, miután a jen hét eleji gyengülése (mely alapvetően kedvezni szokott az olyan exportorientált cégeknek, mint például az autóipari vállalatok) megtorpant.
A Sony eközben kisebb emelkedést produkált, a befektetőket nem hatotta meg igazán, hogy a Deutsche Bank vételről tartásra rontotta a papírok ajánlását.
A Samsung vezérigazgatója szerint az idei évben az üzleti környezet keményebbnek ígérkezik, de az elektronikai óriás tovább növeli majd versenyképességét a hardware és software területén egyaránt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek