Röviddel 15 óra előtt 8200 dolláron jegyezték a kriptodevizát, ami a múlt héten 6000 dollár alatt állt, a tavalyi évet pedig 3870 dolláron zárta.
Elemzők szerint a bitcoin erősödését részben az okozta, hogy eddigieknél is feszültebbé vált amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolat hatására a meggyengült jüan helyett a befektetők Kínában bitcoint kezdtek vásárolni.
Kapcsolódó
A bitcoin drágulásában szerepet játszott az is, hogy a The Wall Street Journal korábbi értesülése szerint a Facebook a közösségi háló számára kriptodeviza alapú fizetési rendszert hoz létre, illetve hogy az Intercontinental Exchange (ICE) tőzsdeüzemeltető a nyáron megkezdi a kriptodevizák határidős jegyzéseinek tesztjét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
