A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,13 százalékos csökkenéssel, 32 686,30 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest - írja az MTI.
Közepes forgalomban, a nemzetközi hangulatnak megfelelően oldalazott a magyar tőzsde hétfőn, nem mozdult el jelentősebben a nagy papírok árfolyama a pénteki záráshoz képest - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntését várja a piac, és különösen az azt követő kommentárt, mivel a kamatemelést beárazták már a befektetők.
Nem volt nagy aktivitás a tőzsdéken hétfőn. A piac a holland elnökválasztást és a Fed döntését várja, ahol a befektetők kamatemelésre számítanak. Ennek nyomán a dollár erősödése a forint árfolyamára is hatással lehet - mondta Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1-en, hozzátéve, hogy ezt már nagyrészt beárazhatta a piac.
A Mol 55 forinttal, 0,27 százalékkal 20 650 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,47 százalékkal 8500 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 501 forintot ért, forgalma 288,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6525 forintra esett, a részvények forgalma 855,2 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin