A vezetőség reményei szerint azonban a következő negyedévekre beérnek a szervezeti átalakítások eredményei, jelentősen mérsékli majd a költségeket, hogy a munkabér kiáramlás a jövőben szoros összefüggést mutat a cég árbevételével. A magyar anyavállalat kiadásai már a júliustól októberig tartó időszakban is bő 130 millió forinttal elmaradtak az egy évvel korábbitól, s a várakozások szerint a megtakarítás tovább nőhet. A cseh leányvállalatnál az év elején felvásárolt cég integrálása egyelőre növelte a kiadásokat, ám a következő időszakra állítólag ez a plusz költség elolvad - miközben az Infinity folyamatosan emelkedő árbevétellel örvendezteti meg a tulajdonosokat.
A jövő évre beérő masszív költségcsökkentésnek köszönhetően pozitív Ebitda-eredményt prognosztizál 2012-re a vezetés. Az idén eddig majd egy milliárd forint nettó veszteséget mutató eredménysor alakulásáról nem közöltek várakozást. A cég ismét beindítaná a regionális terjeszkedést, melynek köszönhetően az árbevételt 30 milliárd forintra tornáznák fel négy év alatt. Ennek eredményeit kíváncsian várjuk, a társaság elmúlt tíz évben folytatott akvizíciós tevékenysége ugyanis sikertörténetnek semmiképp nem nevezhető.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról