A Marketwatch az MNB mai kamatdöntését, amely szerint az irányadó kamatot az eddigi 1,95 százalékról rekordmélységbe, 1,8 százalékra vágta, csak része annak a globális devizaháborúnak, amely már tart egy ideje. Ennek során a világ különböző jegybankjai elsősorban kamatcsökkentésekkel igyekeznek ellensúlyozni azt a hatást, amelyet a nagy jegybankok, legutóbb az ECB nemrég indult kvantitatív lazítási programja vált ki.
Az ECB lazítása nyomán ugyanis az egyes, magasabb kamatozású devizák elkezdtek felértékelődni az euróval szemben. Mohamed El-Erian a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Pimco korábbi társvezetője, jelenleg az Allianz tanácsadója korábbi írásában úgy fogalmazott, ez a háború ugyan nem szándékosan, de kétségkívül kitört a nagy monetáris lazítási hullámban.

A Marketwatch térképen tüntette fel azt a 21 jegybankot világszerte, amely január elseje óta vagy kamatcsökkentésről, vagy kvantitatív lazítási programról döntött. A lengyel jegybank például március 22-én döntött az irányadó kamat 50 bázispontos csökkentéséről, 1,5 százalékra, a román jegybank január másodikán vágott 50 bázisponttal, 2,25 százalékra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról