A portál szerint az elmúlt hónapokban egymást hajszolták bele az elemzők a céláremelésekbe és felminősítésekbe, egyre kevesebben maradtak, akik pesszimisták voltak az OTP kilátásaival kapcsolatban. Ezért is érdekes az, hogy most a Citi vételről semlegesre rontotta az ajánlását.
Az indoklás szerint a marzsok nyomás alatt lesznek a csökkenő kamatok miatt Magyarországon, Oroszországban és Bulgáriában. Bár az OTP fontosabb piacain a hitelezés bővül, a hitelkihelyezés növekedése mérsékelt lesz, ráadásul több piacon (orosz, román, montenegrói) továbbra is csökkennek a teljesítő hitelállományok. Amennyiben nem jön fordulat, az nyomás alá helyezheti a bank profitját
Az elmúlt években a profitfordulatot az okozta az OTP-nél, hogy egyre kevesebb céltartalékot kellett megképezni (sőt visszaírásokra is sor került), a Citi szerint ennek a folyamatnak vége, és a kockázati költségek ismét emelkedhetnek. Egyre rosszabb lehet a befektetői megítélése annak, hogy az OTP menedzsmentje inkább felvásárlásokra költi a feles likviditást és nem osztalékfizetésre.
A 2018-as magyarországi választásokhoz közeledve nő annak a valószínűsége, hogy a magyar kormány forrást keres majd a megemelkedő kiadásainak a fedezésére, ezért akár újra emelhet a bankadón.
Idén már 33 százalékot emelkedett az árfolyam, viszont a profitfordulat már lezajlott a banknál, ráadásul az OTP részvényei már nem olcsók. Bár a Citi 8200-ról 8600 forintra emelte az OTP-célárát, az már csak kevesebb mint 10 százalékkal van a mostani árfolyam felett, ezért is jár a leminősítés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket