Az elmúlt napokban a forint látványosan kitört az euróval szemben a korábbi hónapokban megszokott 320-325-ös sávból, és 318 alá szaladt az árfolyam - annak köszönhetően, hogy a jegybanki nyilatkozatok alapján küszöbön áll a szigorítás. Kérdés persze, hogy amit most látunk a forint árfolyamában, az egy tartós fordulat vagy csupán egy átmeneti fellángolás a gyengülő trendben.
Az infláció kétségtelenül gyorsul, hiszen az MNB által most irányadónak tekintett maginfláció decemberben 2,9 százalékra emelkedett, amire előbb-utóbb a jegybanknak is reagálnia kell. Ez a várt monetáris szigorítás pozitív erőként hathat a forintra, kérdés, hogy valóban megtörténik-e. Ráadásul a hazai fizetőeszköz árfolyamát ennél jóval összetettebb hatások mozgatják, így nem egyértelmű, hogy a keddi MNB-kamatdöntést követően is marad a most látott 318 forint körüli euróárfolyam -mondta Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Jelenleg a gyengülő árfolyam mellett szól, hogy a forintot korábban támogató folyó fizetési többlet csökken, és az is erősen kérdéses, hogy a jövőben hogyan változik az EU-ból kapott pénzek mértéke - többek között a brexit miatt. Eközben a világgazdaság egyértelműen lassul, ez pedig befolyásolja a látványos magyar növekedést is, ami a tartós szerkezeti változások helyett sokkal inkább ciklikus és egyedi okoknak köszönhető. Így a forint felértékelődése erősen rontaná az ország versenyképességét. Ugyanakkor nagyban lecsökkent az ország devizakitettségéből eredő árfolyamkockázat, a háztartásoknál gyakorlatilag eltűnt a devizahitel, és az állam is jelentősen csökkentette devizaállományát.
A keddi kamatdöntésnél a befektetők csalódhatnak, hiszen az MNB egyelőre nem fogja elsietni a kamatemelést, hanem inkább a nem-konvencionális eszközök fokozatos leépítésével fogja visszahúzni 2019 végére a rövid hozamokat a 0,9-1 százalékos szintekre. Így a még jóval a biztonságosabbnak tekintett cseh és lengyel kamatok alatt maradunk, ami miatt a forint továbbra is érzékeny marad a külső folyamatokra. Ha a világgazdaság lassulása pedig idővel hozzánk is begyűrűzik, a forint leértékelésével lehet majd segíteni a kifulladó növekedést. A befektetőknek ezért fokozatos euróvásárlással érdemes felkészülni a következő időszakra, és a síelésre készülőknek is érdemes mihamarabb megvenni az eurót - javasolja a befektetési szakember.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz