Mintegy két órával a nyitás után 17920,1 ponton állt a BUX, ez pedig azt jelenti, hogy a nap eleji kezdőértékéhez képest 0,5 százalékot tudott hízni az index. A blue chipek felemás teljesítményt nyújtottak, hiszen amíg a Mol 1,7, a Magyar Telekom pedig 1 százalékos plusznak örülhetett, az OTP stagnált, a Richter pedig 0,4 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
A forgalmat tekintve némi meglepetésre a Richter vezetett ekkor 651 millió forinttal, a szokásos első az OTP volt a második 529 millióval, míg a képzeletbeli dobogóra a Mol fért fel, miután részvényeivel már 307 millió forint értékben kereskedtek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt