A mai kötvényaukción látott kereslet elmarad a korábbi hetekben látott szintektől, különösen az 5 éves papírok esetében, ahol így még a terveknél is kevesebbet adott el az adósságkezelő. Az aukción összesen 63 milliárd forintnyi 3, 5 és 10 éves kötvényt értékesített az ÁKK, míg a piaci szereplők 109 milliárdnyi ajánlatot nyújtottak be.
A 3 éves papírok esetében is gyengébb érdeklődés látszik, mint két héttel ezelőtt vagy februárban. Az elsődleges piaci szereplők 55,7 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatokat, ami nagyjából kétszeres túljelentkezésnek számít. Az ÁKK így még a tervek felett, 30 milliárd forintnyi forrást vont be 4,62 százalékos átlaghozam mellett. Ez 4 bázispontos csökkenést jelent a két héttel korábbi szinthez képest és 2 bázisponttal alacsonyabb a tegnapi másodpiaci jegyzéseknél is.
Meglepően rosszul alakult viszont az 5 éves kötvények értékesítése. Rég nem volt már olyan eset, hogy az ÁKK-nak a meghirdetett mennyiségnél kevesebbet kelljen bevonnia a gyenge keresleti viszonyok miatt. A piaci lefedettség alig egyszeres volt és ezért az adósságkezelő a tervezett 20 milliárd helyett csak 15 milliárdot adott el a papírokból. A átlagos hozamszint ráadásul 3 bázispontos emelkedést mutat a múltkori aukcióhoz képest, noha a tegnapi másodpiaci árazásnál csak 1 bázisponttal magasabb.
Az 10 éves kötvények esetében láthattuk a legnagyobb piaci lefedettséget, ezen papírokra ugyanis majdnem háromszoros túljelentkezés volt. A 12 milliárdra hirdetett aukción 34,3 milliárdnyi ajánlat született, amiből az ÁKK 18 milliárdot fogadott el. A átlagos hozamszint 2 bázisponttal csökkent a március 6-i aukcióhoz képest, míg a tegnapi másodpiaci árazáshoz viszonyítva már konkrétan 6 bázisponttal mérséklődtek a hozamok.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják