Új hét, új forintrekord: már hétfő reggel megdőlt a korábbi negatív árfolyamrekord. Az euró ára ugyanis 38 fillérrel 335 forint fölé emelkedett az euróval szemben. Majd a következő percekben is csupán fillérekkel a 335-ös szint alatt állt be az árfolyam.
Eközben a dollár 305,2 forintba kerül, az angol fontért 379,3 forintot kel adni, míg a svájci frank 308,40 forintnál jár..
A jelek szerint a piac tovább teszteli az MNB elkötelezettségét a be ne avatkozás, illetve a "nincs árfolyamcélja az MNB-nek" kijelentések mellett. Elemezők szerint a kedden kamatmeghatározó ülést tartó monetáris tanácsnak (MT) esze ágában sincs szigorítania a feltételeken, ha nem muszáj. Márpedig a legújabb inflációs adatok egyáltalán nem indokolnak szigorító intézkedéseket, amelyek a forintárfolyamra is kihatnának.
Emellett kedden frissül az MNB inflációs előrejelzése (a részletek csütörtökön jönnek ki), továbbá a kiszorítandó likviditásról is dönt az MT.
A Napi.hu által korábban megkérdezett elemzők között nincs egyetértés arról, hogy mi várhat a forintra. Egyes szakértők szerint bő egy évre vetítve láthatunk akár 315-ös, vagy 340-es euróárfolyamot is, ráadásul úgy, hogy ebbe Magyarországnak gyakorlatilag semmi beleszólása nincs.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják