Bár a forint hajnal óta szinte folyamatosan meredeken veszített értékéből az euróval szemben, közel került a 373,27-es történelmi mélypontjához is, este végül visszaesett a 370 forintos kurzustartományból, pedig napközben megjárta a 371 feletti árfolyamokat is. Este háromnegyed hétkor 2,4 százalékos mínuszban volt a nyitó euróárfolyamhoz képest. Az esés így is jelentős, inkább az mentette meg, hogy az euró is gyengült a dollárral szemben.
A közös európai fizetőeszköz emellett közel hétéves mélypontra esett a svájci frankkal szemben, mivel a befektetők a menedékeszközöket keresték. A devizapár 1 százalékot esett, ami több mint két éve a legnagyobb visszaesés volt, mielőtt kissé visszaerősödött. Az euró a dollárral szemben még nagyobb visszaesést könyvelhetett el, mintegy 1,4 százalékkal 1,1147-re esett, ami a legalacsonyabb szintje ebben a hónapban.
A forint a dollárral szemben 3,6 százalékos mínuszba került, az árfolyam napközben 334 fölé is kitört, de estére visszaerősödött 331,19-ig.
A dollár biztonságába való menekülés más európai valutákat is magával rántott. A svéd korona és a norvég korona egyaránt 2 százalék körüli esést szenvedett el, míg a dán korona 1,5 százalékot esett. Még a hagyományos menedéknek számító svájci frank is vesztett a dollárral szemben, amikor az orosz tankok bevonultak Ukrajnába - írja a Bloomberg.
Az euró mostanra visszavonta a hónap elején az Európai Központi Bank héjjább hangnemet ütött meg. Az invázió miatt az olajárak az egekbe szöktek, ami megnehezítette az évtizedek óta legmagasabb inflációval szembeni szigorítást tervező tisztviselők kilátásait. A pénzpiacok csökkentették a kamatemelésekre tett fogadásokat.
"A devizapiaci befektetők úgy vélik, hogy a válság bármilyen fokozódása súlyosbítja az euróövezet fellendülését fenyegető stagflációs kockázatokat, késleltetni fog minden érdemi politikai normalizációt az EKB részéről, és megterheli az eurót" - mondta Valentin Marinov, a Credit Agricole SA G-10-es devizastratégiájának vezetője.
A kereskedők további volatilitásra és további veszteségekre számítanak. Az euró-dollár devizapár jövő heti árfolyam-ingadozásai elleni fedezeti költség 2020 decembere óta a legmagasabbra emelkedett. Az opciók 2020 márciusa óta a legkedvezőtlenebbek az euróra a zöldhasúval szemben.
A régiós valuták közül a cseh korona 1,07 százalékot veszített az euróval szemben, a lengyel zloty 2,18 százalékos mínuszban volt. A román lej viszont hevesen mozgott egész nap, de 0,04 százalékot még erősödött is az euróval szemben.
A Brent olaj ára este háromnegyed 7-kor 6,8 százalékkal volt magasabban, mint szerdán, egy hordó 103,4 dollárba került. Napközben volt 105 dollár felett is az árfolyam.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton