A Richter Gedeon Nyrt. nemcsak saját szakembereinek képzésének, de a társadalmi felelősségvállalási tevékenysége keretében a hazai természettudományos képzésnek is kiemelt figyelmet szentel. Ennek keretében a társaság szoros együttműködést alakított ki számos hazai felsőoktatási intézménnyel, köztük a Debreceni Egyetemmel és az ELTE-vel is, amely részeként egyebek mellett gyakorlati helyet, valamint szak- és PhD dolgozatírási lehetőséget biztosít a releváns szakokon tanulmányokat folytató hallgatók számára - írja közleményében a gyógyszergyár.
Alapítóként több, az oktatás és a természettudomány területével foglalkozó alapítvány munkáját is támogatja a Richter. A Richter Gedeon Talentum Alapítványt például évről-évre 100 millió forintos nagyságrendben biztosít forrást a természettudományos képzésben résztvevő tehetséges fiatalok számára a "Richter Gedeon PhD Ösztöndíj" révén, vagy a hallgatók kutatási feltételeinek fejlesztésével - mondta el dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit a Richter támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős vezetője.
A Richter ezúttal tárgyi adományokkal is támogatja a hazai szakemberképzést: A Debreceni Egyetemnek és az ELTE-nek most átadott, összesen 44 millió forint értékű eszközökkel a két intézmény kimagasló oktató-kutató feladatainak ellátásához kíván segítséget nyújtani.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt