A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője sikeresnek értékelte a pénteki zárást, a BÉT ugyanis az emelkedésnek köszönhetően megelőzte a nyugati és a régiós tőzsdéket egyaránt.

Varga Zoltán szerint a kereskedésnek jót tett a hír, hogy a Richter amerikai partnere emeli az egyik készítményük árát, így nagyobb bevételre számíthatnak. A BUX csúcsdöntéséhez ugyanakkor az is kellett, hogy a többi vezető részvény ugyancsak jó teljesítménnyel zárja a hetet - tette hozzá.  

 

  • Mol 28 forinttal, 1 százalékkal 2838 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 1,15 százalékkal 17 210 forintra nőtt, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 1,86 százalékkal 765 forintra emelkedett, forgalma 989,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 320 forinttal, 3,51 százalékkal 9435 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,5 milliárd forintot ért el.

 

BUMIX 5601,71 ponton zárt pénteken, ez 24,42 pontos, 0,44 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!