A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 961,28 pontos, 2,21 százalékos emelkedéssel, 44 465,75 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a csütörtöki kereskedést szokatlanul erősnek, a részvényárfolyamokat pedig masszívan felülteljesítőnek nevezte. Bosnyák Zsolt szerint mindez annak köszönhető, hogy a kormány a befektetői várakozásokkal ellentétben nem jelentett be újabb védekező intézkedéseket, és helyi szinteken sem szigorította a korlátozásokat.

Csütörtökön a Mol 48 forinttal, 2,23 százalékkal 2200 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 2,62 százalékkal 13 700 forintra nőtt, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 81,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 215 forinttal, 2,48 százalékkal 8870 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3730,13 ponton zárt csütörtökön, ez 8,02 pontos, 0,22 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek is

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, miután az Európai Gyógyszerügynökség biztonságosnak minősítette az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem közösen kifejlesztett koronavírus-elleni vakcináját - írja az MTI.

Az előzetes adatok szerint a londoni FTSE 100 index 0,24 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,31 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,13 százalékos, a milánói FTSE MIB és a madridi IBEX egyaránt 0,32 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,39 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,47 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,46 százalékkal emelkedett.

EMA: biztonságos az Astra-oltás, de még vizsgálódnak

A napokban több európai ország felfüggesztette az AstraZeneca vakcinájának beadását, miután néhány esetben trombotikus események jelentkeztek a védőoltás beadása után. Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség csütörtökön közölte, hogy az eddigi vizsgálatok során nem találtak kapcsolatot a véralvadási problémák és az oltóanyag között. Az ügynökség további vizsgálatokat tart szükségesnek, de megítélése szerint az oltóanyag biztonságos és hatásos, előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,50 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as index 0,33 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,31 százalékos mínuszban állt. A technológiai részvények árfolyamát továbbra is lefelé húzza a tízéves amerikai államkötvények hozamának emelkedése. A hozam 11 bázisponttal, 1,75 százalékra, 14 havi csúcsra emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,71 százalékos mínuszban, 64,80 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 4,80 százalékos veszteségben, 61,50 dolláron forgott este fél hat után.

Csütörtökön már az ötödik egymást követő napon estek az árak a dollár erősödésének, az amerikai nyersolajtartalékok emelkedésének és a folyamatosan jelenlévő koronavírus-járványnak a hatására. A Brent napi minimumán, 64,70 dolláron, a WTI pedig 61,27 dolláron kétheti mélyponton is járt.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,65 százalékos mínuszban, 1733,10 dolláron állt, az áprilisi szállítású aranyat viszont 0,32 százalékos pluszban, 1732,70 dolláron jegyezték a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1931 dollárt adtak, 0,39 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!