A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama az OTP kivételével csökkent az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén alacsony volt a forgalom, a magyar tőzsde az európai börzék folyamatait követte.
Kapcsolódó
Kifejtette, a magyar cégekre nem érkezett egyéni hír, így vélhetően az általános tőzsdei hangulat miatt romlott a magyar részvények megítélése.
Hozzátette, a vezető magyar részvények közül egyedül emelkedi tudó OTP a múlt heti gyorsjelentése után megindult eladási hullámot korrigálta némileg. A legnagyobb mértékben a Richter részvénye gyengült hétfőn, úgy tűnik, hogy a befektetők kevésbé bíznak a cégben a keddi gyorsjelentés előtt.
A Mol 50 forinttal, 1,71 százalékkal 2878 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,73 százalékkal 10 325 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,13 százalékkal 395,50 forintra esett, forgalma 70,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 285 forinttal, 4,02 százalékkal 6805 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3998,29 ponton zárt hétfőn, ez 22,59 pontos, 0,56 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon