A két társaság kedden ugyanis hivatalosan is felajánlotta, hogy egyesülésük esetén készek értékesíteni a NYSE Euronext londoni határidős üzletágát, a Liffe-t, hogy ezzel is bizonyítsák Brüsszelnek, fúziójuk nem vezetne túlzott monopol helyzethez - értesült a Reuters az ügyhöz közel álló forrásból.
A DB és a NYSE még novemberben ajánlotta fel, hogy a főbb piacokon eladnák az átfedésben lévő részvény határidős üzletágaik egy részét, valamint hogy megnyitják a Deutsche Börse származékos termékekre kihegyezett elszámolóházát, az Eurexet külső szereplők számára is. Ez azonban látszólag nem nyugtatta meg kellőképpen az EU-s versenyjogi hatóságot, így most tovább ment a két cég.
A tegnapi felajánlás további részét képezi, hogy az Eurex kereskedési platformját egy harmadik félnek licencelnék, aki kamat hátterű származékos termékek kereskedését is megindíthatná.
Az Európai Bizottság a tervek szerint február 9-én zárja le a fuzió versenyjogi vizsgálatát, az egyesülésre a két társaság tervei szerint ezt követően, 2012 első felében kerülne sor. Az EU-s hatóságok korábban már jelezték, hogy a fúzióval a két társaság az európai határidős piacokon gyakorlatilag monopóliumot élvezne, amit alátámaszt az is, hogy az európai tőzsdeszövetség (FESE) adatai szerint a Liffe és az Eurex bonyolítja a határidős részvényforgalom 97, illetve a részvényopciós forgalom 93,7 százalékát.
A DB és az NYSE azzal védekezett, hogy részarányuk a tőzsdén kívüli forgalmat is figyelembe véve lényegesen alacsonyabb, ám az EU kihagyta a vizsgálatból az OTC piacot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin