Az MNB monetáris tanácsa (MT) nem nyugtalan a forint mostani erősödése miatt, nincs árfolyamcél. Csak akkor vesszük figyelembe az árfolyammozgást, ha az az inflációs pályát is módosítja, a forint mostani erősödése nem ilyen - mondta az elnök.
A Portfolio.hu szerint Windisch nyilatkozatának elsősorban az a piaci üzenete, hogy a jegybank nem kíván újra a kamatcsökkentés útjára lépni. Ez az olajárak esése miatt vált erősödő várakozássá a piaci szereplők szemében. A várakozást az is táplálja, hogy a januári kamatdöntés utáni közleményben a jövőbeli kamatkilátásokra utaló megjegyzését (miszerint a kamatok nagyon hosszú ideig a jelenlegi szinten maradnak) finoman tompította. Azóta a két alelnöktől - korábban Nagy Mártontól, most Windischtől - érkezett olyan üzenet, hogy továbbra is kitart az 1,35 százalékos kamatszint mellett a jegybank.
A hírre az euró bő egy forintot gyengült, de azóta a kurzus újra 310 fölé került, ledolgozva a hirtelen mozgás jó részét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások