A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Megkezdte magyarországi kivonulásának előkészítését a Crédit Agricole Bank (CA) − erősítette meg a Napi Gazdaság értesülését a pénzintézet párizsi sajtóosztálya. Mint ismert, Jean-Yves Hocher vezérigazgató a múlt év decemberében egy sajtónyilatkozatban jelentette be, hogy a bank újragondolt stratégiája komoly célterület-szűkítéssel jár: a bank a jövőben azzal akarja sikeresebbé tenni a vállalati és befektetési banki tevékenységét, hogy csak arra a 32 országra koncentrál majd, amely a világ GDP-jének 85 százalékát adja − ezen belül is a fejlett tőkepiacokon igyekeznek majd hangsúlyosabban jelen lenni. Mindez azzal jár, hogy a CA 21 országban − köztük Magyarországon − bezárja kirendeltségeit. A lépéssel a CA dolgozóinak létszáma 1750 fővel csökken.
A fióktelepként működtetett budapesti kirendeltség bezárásának pontos időpontja még nincs meghatározva, a bank ugyanakkor már felvette a kapcsolatot meglévő ügyfeleivel és tájékoztatta őket a tevékenység szűkítésének menetrendjéről. A fióktelep már semmilyen új üzletet nem köt, feladata pusztán a meglévő ügyfélállomány kiszolgálása − mondták el a sajtóosztályon.
A magyar kirendeltségen mintegy hatvanan dolgoznak, leépítésük a magyar és a francia munkaügyi szabályozás előírásainak messzemenő figyelembevételével történik − lapunk úgy tudja, hogy gáláns csomagot kapnak a távozni kényszerülő dolgozók. Piaci hírek szerint a magyar fióktelep iránt egy orosz pénzügyi csoport érdeklődik.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban