Tetemes veszteséggel zártak kedden a vezető nyugat-európai részvényindexek. A DAX 2,3 százalékkal 7597, a CAC-40 2,7 százalékkal 3622, az FTSE-100 pedig 1,3 százalékkal 6270 pontra esett, miközben a Wall Streeten messze nem volt ilyen borús a kép.
Nem tett jót a hangulatnak az, hogy az eurózóna-válság egyik gyenge láncszemének tartott Olaszországban a választások nyomán patthelyzet alakult ki a felsőházban, így új választások kiírására lehet szükség. A rossz hírek nyomán az olasz FTSE MIB index közel 5 százalékkal zuhant.
Az amerikai adatok - köztük a vártnál jobb fogyasztói bizalmi index, a rég látott tempójú lakóingatlan-áremelkedés, valamint a bankszektor tetemes profitja - némileg enyhítették a nyomást. Az viszont újfent kedvezőtlenül hatott, hogy bár Ben Bernanke, a Fed elnöke szenátusi beszámolójában a jegybank kötvényvásárlási programja mellett érvelt, hosszan beszélt az euróövezet súlyos strukturális gondjairól is. Mindez elsősorban a kockázatérzékenynek számító bankrészvényeket - köztük is főleg az olaszokat - küldte lejtőre, de a nyersanyagipari cégek papírjai is a nagyobb vesztesek közé kerültek, az olaj- és fémárak csökkenésével párhuzamosan. Frankfurtban a BASF vegyipari csoport részvényeit a csalódást keltő gyorsjelentés lékelte meg, miközben a Bayer és a Beiersdorf erősödni tudott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják