Az összegből egy részvényre valamivel több mint 130 forint jut, figyelembe véve a 2017. január 5-i tőkeemeléssel keletkeztetett új törzsrészvényeket is.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett, ingatlanforgalmazó társaság 2016-ban 247,6 millió forintot osztott szét osztalékként. A cég részvényeivel 2016 novembere óta kereskednek a tőzsdén.
Kapcsolódó
A BÉT honlapján közzétett közgyűlési dokumentumok szerint a Duna House csoport 2016. évi adózás utáni teljes átfogó jövedelme 1,144 milliárd forint volt a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készült, konszolidált jelentés alapján. A csoport 4,784 milliárd forint árbevételt ért el tavaly. (A profitjuk viszont nagyot csökkent.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba