A Moszkva és térsége áram- és hőellátásáért jelentős részben felelős cég azt közölte, hogy 2019. március 28-án kereskednek utoljára letéti jegyeivel a londoni börzén.
A lépést azzal indokolta a Moszenergo, hogy nem éri meg Londonban jelen lenni, mivel rendkívül alacsony letéti jegyének forgalma és ezen felül még évente azért is fizetnie kell, hogy egyáltalán kereskedhessenek vele.
Kapcsolódó
A Moszenergo adatai szerint letéti jegyeinek többsége a frankfurti értéktőzsdén forog.
A Moszenergo biztosítja Moszkva és térsége áramellátásának több mint a 60 százalékát, hőellátásának pedig csaknem 90 százalékát.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val