Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt is elmondta, nem érkezett fontosabb hír, ami a hazai részvényeket érintette volna.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,54 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 73 119,59 ponton zárt.
A Mol 12 forinttal, 0,45 százalékkal 2656 forintra erősödött, a Richter-papírok értéke nem változott, maradt 10 770 forinton. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,21 százalékkal 18 590 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,58 százalékkal 1020 forintra esett.
A BUMIX 0,94 százalékkal emelkedett a csütörtöki záróértékéhez képest.
Milyen titkokat rejthet a magyar-kínai hitelszerződés?
Erre csak következtetni lehet a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére kötött szerb-kínai szerződésből, amelyet vélhetően a mienkhez hasonló minta alapján készítettek. Ráadásul annak tartalma megismerhető.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Husánggal vert agyon egy eladónőt Fonón egy férfi

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Napok óta erre készül Orbán Viktor

Ismét frászt hozott az olaszokra egy földrengés

Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt

Több mint kétezer embert tesz utcára a népszerű egyetem
