Nem változik semmi - derült a Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának (FOMC) közleményéből. Marad tehát a 0 és 0,25 százalék közötti sávban az irányadó kamatláb, és továbbra is havi 85 milliárd dollár értékben vásárol a Fed államkötvényeket és a jelzálogleveleket. Újdonságként csupán az hathat, hogy a Fed megemlítette az időjárás gazdaságra gyakorolt negatív hatását, és hogy döntés ellen egy Fed-kormányzó szavazott, az idei új "héja", Esther George személyében.
Ez volt az első találkozó azóta, hogy a Fed decemberben elkötelezte magát az Evans-szabály mellett, tehát addig tartja a nulla közeli kamatlábat, amíg a munkanélküliség nem esik 6,5 százalék alá, vagy az infláció nem pörög 2,5 százalék fölé. Ezzel a Fed története során először kötötte magát számszerűsíthető feltételekhez, és egyesek szerint közel került a nominális GDP megcélzásához is. A Fed elnöke, Ben Bernanke akkor ugyan elkötelezettnek tűnt az eszközvásárlások és a nulla közeli kamat tartása iránt (legközelebb a márciusi döntés után válaszol az újságírók kérdéseire), ám azóta kiderült, hogy a Fed-kormányzók egy része azon a találkozón felvetette, hogy már idén, az év vége körül emelni kellene a kamatot. Az eszközvásárlások befejezésére még nincsenek reálgazdasági feltételek, egyes elemzők szerint a mostani találkozón ez is felmerülhetett - de ezt csak két hét múlva tudhatjuk meg az ülés jegyzőkönyvéből.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin