A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi piacok mozgását a koronavírus-járvány globális felfutásától való félelem befolyásolta, ugyanis Pekingben, valamint az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül Texasban és Floridában tovább nőtt a fertőződtek száma. A piaci szereplők újabb gazdasági lezárásoktól tartanak ezeken a területeken. Mindezek hatására a nemzetközi tőkepiacokon eladási hullám alakult ki, amely hatással volt a magyar tőzsdére is.
A BÉT enyhén csökkent, Móró Tamás szerint a magyar részvények "jól tartották magukat". A Mol 21 forinttal, 1,07 százalékkal 1941 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 470 forintra esett, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,78 százalékkal 386 forintra erősödött, forgalma 337,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,51 százalékkal 6890 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3519,63 ponton zárt hétfőn, ez 17,13 pontos, 0,48 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz