A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,46 pontos emelkedéssel, 87 981,22 ponton nyitott pénteken.
A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan erősödött.
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután a Mol a vártnál gyengébb negyedéves számokat tett közzé hajnalban, és a nemzetközi befektetői hangulat is bizonytalan.
Csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 626,18 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 87 980,76 ponton zárt.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 24 360 forintnál húzódik fontos támasz, míg 24 870 forintnál ellenállás. Csütörtökön az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,37 százalékkal 24 550 forintra csökkent, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyamát csütörtökön még megtartotta a 2964 forintos támasz, a negyedéves eredményekre azonban negatív befektetői reakció várható az elemző szerint, a következő támasz 2900 forint közelében adódhat. A Mol 28 forinttal, 0,94 százalékkal 2966 forintra gyengült csütörtökön, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
A Richter árfolyamcsökkenése folytatódott csütörtökön, a 10 650 forintnál húzódó támasz alatt zárt, amelyre továbbra is érdemes figyelni; a következő támasz-zóna 10 560-10 590 forint között látható. A papír 210 forinttal, 1,94 százalékkal 10 640 forintra gyengült, forgalma 4,7 milliárd forintot ért el csütörtökön.
A Magyar Telekom árfolyamában változatlanul 1414 és 1458 forintnál húzódnak fontos szintek. Csütörtökön a részvény árfolyama nem változott, 1438 forint maradt, forgalma 294,7 millió forint volt.
Napi egymilliárd forint volt a Mol nyeresége 2024-ben
A kedvezőtlen devizahatások és az alacsonyabb finomítói árrések miatt 8 és fél milliárd forint veszteséggel zárta a negyedik negyedévet a Mol csoport. Jó hír, hogy a menedzsment éves eredménycéljai ennek ellenére teljesültek. Bővebben→Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Hatalmas csörtét vív az ír kormányfő és Orbán Viktor

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Mivel fizessek, ha külföldre megyek?

Nem hiába vártak rá, megérkezett a bejelentés a Telekomtól

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Összeomlott a Szuezi-csatorna forgalma, kénytelenek árat csökkenteni
