A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,02 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,28 százalékkal végzett alacsonyabban. Londonban 0,09 százalékos csökkenéssel fejezte be szerdai kereskedést az FTSE-100 index, a DAX 0,24 százalékkal gyengült, a CAC-40 Párizsban pedig 0,21 százalékkal csökkent. Milánóban 0,28 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a szerdai tőzsdenap, Madridban viszont 0,41 százalékos erősödéssel.
Az olajár tovább emelkedett a december 9-én érintett éves mélypontról. A piac Kína keresletének felfutásában reménykedik a járványvédelmi korlátozások enyhítésével párhuzamosan, miközben az OPEC a nyugati világ keresletének csökkenését jelezte előre recessziós aggodalmak miatt.
Az európai piacok zárásakor a WTI nyersolaj ára hordónként 77,43 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben napi 2,71 százalékos emelkedéssel, a Brent pedig 2,58 százalékkal emelkedett 82,75 dollárra.
Az arany ára tovább emelkedett a keddi közel két százalékos erősödés után, és öthavi csúcsnál jár 1800 dollár felett. A spot ár 0,09 százalékkal emelkedett unciánként 1811,90 dollárra.
Az eurót 1,06 dollár felett június közepe óta a legerősebb szinten jegyzik. A jegyzés 1,0655 dolláron áll 0,28 százalékos emelkedéssel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot