A Mol esetében a Robin Hood-adó kulcsa 16 százalékra emelkedik, ami nagyjából 7 milliárd forintos kiadást jelent 2013-ban a vállalatnak. Mivel az energiaszektort terhelő adó és a kiskereskedelmi szegmens adója kikerül a rendszerből, ezért a negatív hatás mindössze 3-4 milliárd forint évente az olajtársaságnál (részvényenként 40 forint körüli összeg) - áll az elemzésben.
Az OTP és az FHB esetében a bankadó megmarad 2013-ban, bár a kulcs felére csökken. A pénzügyi tranzakciós adó hatását csak becsülni lehet, az Equilor azzal számol, hogy a teher körülbelül egyharmadát üzletpolitikai okokból a bankok viselik majd. Első becslésük szerint az OTP 10-12 milliárd forintos, az FHB 1 milliárd forintos terhet visel majd 2013-tól. Ez részvényenként rendre 40, illetve 20 forintot jelent évente.
Az MTelekom ügyfelei körülbelül 26 milliárd forintos teherrel szembesülnek, aminek becsléseink szerint üzletpolitikai okokból nagyjából a felét az MTelekom állhatja. Egy részvényre vetítve ez 13 forint körüli kiadást jelentene évente. Ezzel párhuzamosan azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy az osztalék jövőre is 50 forint körül maradna.
A Richter és az Egis esetében nincsenek konkrét javaslatok, annyit lehet tudni, hogy a gyógyszerkasszában idén 10 jövőre pedig 40 milliárd forint megtakarítást tervez a kormányzat. A részletek hiányában a vállalatokra eső terhet sem tudjuk számszerűsíteni, ezért a gyógyszergyártók részvényeiben továbbra is marad a bizonytalanság.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy